Az ön-szeretetről és szeretetlenségről

Ebben a világban amiben élünk, az elvárások pókfonalába gabalyodva, valahogy nem vesszük észre, hogy pont a magunknak való megfelelés az amit nem teszünk meg azért, hogy szabadulhassunk végre. Vajon önzőségnek számít ha szeretjük saját magunkat? Kérdem én, az önző ember vajon tényleg szereti magát? Vagy csak ösztönös? Valahogy elfelejtette az ember, hogy saját maga szeretetén keresztül vezet az út a teljes és egészséges élethez. Miért? Talán kinevelték belőlünk? Szerintem sokaknak ismerős nevelési elv, hogy nem dicsérjük a gyereket, nehogy elbízza magát és öntelt legyen. Hány ember érez lelkiismeret furdalást, ha magában, vagy ne adj Isten hangosan kimondja, hogy basszus én ebben és ebben jó vagyok. Miért van az, hogy rögtön elszerénykedjük? Vagy pontosan e belső tiltás miatt ugyan a szerénységet és az ebből fakadó folyamatos dicséret visszautasítását gyakoroljuk. Majd sóvárgunk, hogy a beszélgetőpartner ismételjen, ismét elismerjen minket, ha már mi magunkat nem. Hát kérem, hányszor mondja akár férfi akár nő, hogy nem én nem is vagyok szép/izmos/okos, erre jön azonnal, hogy de,sose voltál jobb. Ki tudja mennyi idegig kell a két félnek eljátszania a fentit. Mikor unják meg az egy tagadás egy állítás játékát. Mikor elégül ki az egyik önbizalma? Majd ugye szintén jólneveltségből vagy akár hálából az iménti játékért visszadicsérni, mondjuk így: -Te meg olyan barna vagy, szép a bőröd, nem olyan pattanásos mint az enyém...és BUMMM kezdődik elölről. Hát nem beteges, hogy saját éhező, letiltott egonkat mással kell etetgessük. Mert magunk illemből és másik ezer okból kifolyólag nem tudjuk szeretni magunkat. Ebben a világban milliók lézengenek úgy, hogy naponta többször igénylik a fenti játékot, mit igénylik körömszakadtáig küzdenek, hogy kicsikarják és utána persze viszonozzák, ha nem önzők annyira, hogy viszonozzák eme szívességet. Mert bizony az már egy következő fokozat, dicsértetem magam, de elfelejtem méltatni a partnerem, így rabolva el tőle a megnyugvást. Neki tovább kell keresnie lógó orral és csalódottan azt aki megadja ami jár. Na és akkor süllyedjünk még egy szintet vagy kettőt, amikor sajnálni kell egymást, mert már a dicséret hasztalan. Megint ismerős mondatok: - Én olyan rosszul aludtam, annyira nyomaszt ez vagy az, olyan rossz nekem stb. Itt a beszélgető partner csak akkor jut kielégüléshez ha tromfolni tud mint a kártyában, ha neki nagyobb ütőkártyája van, pl. a fenti mondatot ezzel tromfolja: Á, az semmi de nekem megdöglött a tehenem! BUMM ő nyert! Persze ez a párbeszéd is folytatható a végtelenségig és bizony itt már jobban meg kell dolgozni azért, hogy a győzelem ízével a szánkban nyugodtan hátradőlhessünk. Vajon mikor veszi észre egy ember, hogy eteti a kis démonjait ahelyett, hogy megtanulná szeretni saját magát? Akkor nem lenne ennyi unalmas párbeszéd. Milyen jó lenne ha barátnőnknek/barátunknak annyit mondhatnánk nyugodtan, hogy fúúúúú de szép izmos hasad van, látszik, hogy keményen megdolgoztál érte és erre ő egyszerűen csak azt mondaná köszönöm érzem, hogy jó úton haladok. Ehelyett biztos azt fogja mondani, ne mond, hát még ezt meg ezt meg kell tennem,ennyit meg ennyit le kell adnom és neked mint másik félnek ki kéne szállni itt a versenyből. Mondjuk így: nézd ha bennem megbízol és fontos a véleményem akkor most ebben a pillanatban így vagy szép/izmos/okos, ezt most belátom, de nem fogom ezt tovább erősíteni, próbáld már szeretni magad annyira, hogy egy igaz barátnak elhiszed amit mond. Én meguntam a játszmákat én azért dicsértelek meg mert igaz és ezzel be is fejeztem, beszéljünk másról. Hát ez nagyon tökéletlen megoldás, biztos van jobb és frappánsabb válasz de a lényeg, hogy csírájában el kell vágni az ilyen játszmát. De pech ezt csak az tudja megtenni aki legalább elindult azon az úton amely önmaga megismeréséhez és megszeretéséhez vezet.

Különös élmény

Nem magyarázok semmit. Tehát itt az igazi történet szó szerint.Történt: éjjel 3 körül, reggel azonnal leírtam mindent pár cetlire....most ezt gépelem be.

-Anyát reikiztem onnan indult
-Elképzeltem ahogy kilépek magamból, elég volt rágondolni máris éreztem a sűrű hálószobai levegőt, láttam ahogy anyu fekszik a fal felé fordulva, csak az orra volt kint a takaróból. Éreztem, hogy jobban viszi a reikit ha így "ott vagyok".
-Mikor befejeztem még mindig azt éreztem, hogy nem akarok visszajönni alvó magamba, valahogy nem is tudok
-Megkérdeztem, hogy akkor tudok-e utazni? Már pördült is alattam a földgolyó. Ezt felfogva, hogy alattam van, eszembe jutott, hogy körülnézzek hiszen eddig a Földet néztem.Kint himbálóztam 1 szál kötélen ami a testemhez kötött. Valami azt súgta nézzek fel! És megláttam a Teremtőt, de hirtelen szürke ködben láttam egy akkora sárga fényforrást mint a hold olyankor ha épp nem óriási telehold van, kicsit sápadt kör alakú fény.
-Kérdeztem, hogy ez a Nap? Mert "nálunk" a Földön az világít így!?
válasz:-nem az.
-Kérdés:-ha ez a Isten vagy mi, miért nem láthatom?
-Mert ha nem lenne ez a köd akkor elvakulnék a fényétől.
-Erre rendkívül szkeptikusan mondtam, na persze ez biztos a Nap, ne akarják már beadni ezt nekem!!!!
-Jó de ez a lelkek napja, akkor értsem így ha már mást nem tudok. Ha "nálunk" így hívják azt ami életet ad. Ennek a napnak volt kultusza nálatok. (ezt most utólag belegondolva tényleg nincs élet Nap nélkül)
-Mondom, hogy ok a lelkek napja de hol vannak itt a lelkek?
-Nézz le!
-Alattam milliónyi szürke füstfelhőcskék imbolyogtak olyan kötélen ami nekem is van.
-Ők is mind álmodnak mint én?
-Nem, van aki utazik mint te és van aki "várakozik".
-Akik meghaltak elszakadnak a testüktől és itt várakoznak?
-Igen, csoportokban.
-Hogy lehet, hogy ők akik visszatérnek az agyhalálból azok erős vakító fényről beszélnek?
-Ők már nem "vakulnak el", mint te aki utazol.
-Nézd meg alaposan, itt nincs idő!
(Ezt már kérdeni akartam, mert olvastam Szepes Máriától, hogy nincs idő és ezt akkor hogy kell érteni)
Alattunk forog a Föld int fent nem kell mérni, mint ott lent. Itt fent események vannak Mi csak ezt érzékeljük a földi létből. Pl. események bekövetkeztéből tudjuk, hogy vissza kell engedni valamennyit a lelkekből egy csoporton belül.
-Hogy értsem ezt? Ha születik egy gyerek akkor a csoportból egy lélek visszamegy?
-Nem, az utódoknak fejlődni kell. Soha nem egy konkrét lélek megy vissza, hanem egy "válogatás" amiből összeáll az új jövevény lelke, azért, hogy fejlődni tudjon + mindig van szabad akarat.
_Miért van az, hogy akkor meghalhat egy csecsemő is?
-Mert erre van szükség akkor és ott. Azok akik elszenvedik ebből kell építkezzenek az életük része a tragédia is. Ami valójában nem az, mert a lélek a lélekcsoport tagja (nem vész el)
-Ilyenkor új lélek is születik, vagyis ahány ember élt a földön annyi lélek is van?
-Nem dehogy, adott lélekcsoport részeiként variálódnak.
-Tehát olyan mintha lenne egy lélek-kezdő készlet?
-Mondjuk.
-Miért nem tökéletes akkor az ember ennyi idő alatt és nem születik egy tökéletes utód amely nem követ el hibát?
-Mert az emberek között nincs tökéletes. Alakulnak. Folyton alakulnak és a cél, hogy törekedjenek de döntenek, mindig és mindenben. Az adott lélek csak alap. Ezért nem tökéletes.
-Ha jól értem akkor a lélek nem dönt az emberben, hanem alaptulajdonságunk mint a hajunk színe?
-Igen valami olyasmi, de ennél sokkal bonyolultabb. Az akarat a változó tényező a lélek a fix.
-Miért nem segítenek az éhező afrikaiakon? (tudom naiv kérdés, de én mindig ezt akartam megtudni, meg hogy miért halhat meg egy csecsemő)
-majd máskor, lejárt az utazóidőd.

Olyan izgatott lettem, de nem tudtam azonnal visszatérni önmagamba, mert le kellett nyugodnom, vagy le kellett lassítanom kb. mint az autónál nem lehet/szabad 4-esből lassítás nélkül 1-esbe kapcsolni.

Ennyi a szövegen nem változtattam, bár csodának tartom, hogy emlékeztem mindenre szó szerint. Még csak annyit, hogy eléggé nyitottnak tartom magam a spirituális dolgokra de ez amit most leírtam kiverte a biztosítékot és persze azonnal kételkedni kezdtem....biztos olvasmányélményeiből táplálkoztam, filmből stb. Hát nem tudom. Azóta többször próbálkoztam hasonló helyzet teremtésével, sikertelenül.

Mert hinni akarok....

Hogyne, Boldog Évet, mert vált az idő kereke, kattan halkan és átvált, hát legyen Boldog, legyen igazán. Én hinni akarom és hiszem, hogy jön jó, hogy boldogok leszünk úgy és annyira, amennyire a Földi létben egy eberölő alatt lehetünk. Persze jönnek nehézségek is, jön olyan ami fáj....de valami belső erő elmozdít mégis a jó irányba. Mikor azt hisszük lábunk alatt nem inoghat jobban a talaj, nem döröghet jobban fejünk felett az ég, akkor is van és lesz örökké valami ami felemel. Ilyen az ember, így lett megszerkesztve. Hiszem, hogy a lét keretei között boldogságra lett teremtve, bármilyen kilengés, boldogtalanság mélyén ott lapul, hogy letért a számára kijelölt útról, vagy másokat nem szeret eléggé vagy saját magát, vagy mindkettő. Ilyenkor kéne megállni és legalább olyan felületességgel szemlélni létünk építőköveit mint ilyenkor ha elkezdődik az év.

Mivel véletlenek nincsenek...pont itt, ennél az üzenetnél nyitottam ki egy könyvet.

"Hiszem,
Hogy a jó erősebb a gonossznál
A szeretet hatalmasabb a gyűlöletnél
A megbocsátás erősebb a bosszúnál

Hiszek
Az ember jóságában, mely minden hamisságon,
Minden álnokságon, rosszindulaton
és gonoszságon,
Minden emberi durvaságon és önzésen túl
létezik.

Mert hiszem, hogy az ember eredendően jó.

Jobb annál, mint amit tesz,
igazabb annál, mint amit mond,
és finomabb annál, mint amilyennek látszik.

Hugomnak szeretettel

Tudod, azt hogy szeretlek már nagyon sokszor mondtam. Gyerekkorunk, cívódásaink a játékok amiket kitaláltunk....nagy bunkerépítések, szánkózások, kirándulások. Ha úgy vesszük nem telt el a "kezdet" óta sok év...csak huszonpár. Én már vén vagyok és szentimentális, és nehezen viselem a távolságot ami most elválaszt. Közben meg milyen közel vagy. Míg itthon voltál nem jártál az eszemben akár óránként. Most már nem tudok paprikás csirkét sem enni, úgy hogy ne jutna eszembe az, hogy mennyire szeretnéd. Ó drága Kincsem, látod közhírré teszem, hogy szeretlek. olyan boldog és büszke vagyok miattad, és ahogy József Attila mondta: "várlak egyre várlak".

Tudod, hogy kell ilyen bejegyzést írni....? Előszőr tenni kell egy lavórt a gép alá:)
Végülis nem lehet úgysem pontosan leírni, hogy milyen az igaz testvéri szeretet.

A lényeg....hogy ennyi érzelem-fröccs után Boldog Születésnapot kívánjak!

http://tiagobenzinho.bandcamp.com/track/lonely-londoners
Hallgasd hozzá ezt!

ISTEN ÉLTESSEN SOKÁIG!

Fáradt homlokodra, hideg kezem rakom,
zsibbadó lábad máris maszírozom,
Ha sírnál, fejed a vállamra hajthatod
Közben mondd el a bánatod

Drága Testvérem szárnyalj, repülj,
Járj magasban, éld meg a csodát,
szeress, ölelj és harcolj,
Élj, vágtázz, légy merész.

És ha visszatérsz, tudd itt vagyok,
mint egy kőszikla, amin megpihenhetsz
mint a nap ami melegít,
örök bohóc, ki jókedvre derít.

Fáradt homlokodra, hideg kezem rakom,
szíved boldogságát hallgatom,
Fejed a vállamra hajthatod
szemünkben öröm ragyog.


ui.: Én úgy de úgy szeretlek!

Vers Zsófinak

Az jutott eszembe mikor elmentél,

hogy ha mindig itt lennél,

segítő kezed, muzsikáló szíved

szomorkás, fanyar kedved

felmelegedne

Szeretném a boldogságod,

mint ahogy rejtelmes világod

várom és kívánom megleld

a kart mely ölel és nem ereszt

hanem tart

Testvéremmé váltál, s maradsz örökre

nem ígérek semmit, nem kellene

csak kívánom, szívemből

lássam a szemedből

a boldogságot.

Ajánlom hozzá Tiago Benziho, Zero albumán lévő Scissors c. számot

http://tiagobenzinho.bandcamp.com/track/scissors

ui.: aki nem tudja, hogy milyen jó barátok vagyunk nem értheti a fenti sorokat

ui.: azért merem így kiírni magamból mert tudom kevesen olvassák e zugblogot

Mindennapi csodák

fénykép innen:www.schefferj.ps.hu/images/FormsLights/Patterns/SzinesOsziLevelek


Lehetne az is cím, hogy eső után köpönyeg, vagy eső után napsütés. Szerintem a sok eső és a hirtelen hideg hatására többen vannak megfázva mint nem...az hangulatunk nem javult a sok esőtől. Mégis ha egyszer kisüt a nap akkor csodák születnek. Igaz, minden évszaknak megvan a maga csodálatos arca, azt hiszem az ősz ma tényleg villantott egy szépet. Reggel, nem túl korán battyogtam az állomás felé és megcsapott egy finom illat-együttes. Fűkaszások dolgoztak a kicsi domboldalban, az állomáson fával tüzeltek és ez a kettő így elindított bennem valamit. A napsugár szelíden ragyogta be az utat az állomásig. Pár másodpercre lehunytam a szemem és átengedtem magam a "tréfának". Mert ez tréfa volt a javából. Magas hegyre képzeltem magam, ahol frissen kaszált fű illata száll keveredve egy kis füsttel, én álltam egy faház teraszán és arcomat sütötte a nap. A rövid filmben késő nyár volt, harmatos reggel a valóságban szép őszi reggel. Ez volt a tréfa vagy talán egy apró csoda. De az ősz nem adta fel, ha süt a nap akkor tovább szórja csodáit. Szintén még ma reggel már az iroda fele sétálva, különös látványban lett részem: a távolban, ott ahol az út már kanyarodik, egy gesztenyefa szórat aranyló leveleit perceken át a rohanó autók tetejére. A nap megint tréfált, arany-esőt zúdított emlékeztetve mindenkit arra, hogy csodák kicsik és nagyok mindennap vannak és lesznek is az égen és a Földön amíg "Ő" ragyog.

Talán....

Létezik egy taoista történet egy idős gazdásól, aki egész életében a földjein dolgozott. Egy nap elszökött az egyik lova, Ezt hallván a szomszédai oda csődültek, együttérzően sajnálkozva: ----"Micsoda balszerencse!" "Talán" Válaszolta a gazda. A következő nap visszatért a lova, magával hozva még három másik vadlovat is. "Micsoda szerencse!" Lelkendeztek a szomszédok. "Talán" Válaszolta ismét a gazda. A következő nap a gazda fia megpróbálta megülni az egyik vad lovat. A ló ledobta ahátáról, a fiú pedig eltörte a lábát. A szomszédok ezt hallva megint odagyűltek kifejezni sajnálatukat, mire a gazda ismét csak így válaszolt: "Talán." A következő nap a hadsereg emberei érkeztek a faluba, szolgálatba hívni az ifjakat. Látva hogy a gazda fiának el van törve a lába, felmentették a szolgálat alol. A szomszédok ismét ott voltak, elképedésüknek adva hangot, hogy végül minden milyen jól alakult. "Talán" Válaszolta sokadszorra a gazda.

/By: Ildi (Tiril)